Konferenciák - előadások 

 

– „VI. Apáczai Nyári Akadémia” című nemzetközi konferencia, „Olvasás, kultúra, sajtó a felvilágosodás idején és a reformkorban”  című előadás, Újvidék, Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete, 2006. július 17.

– „A kultúraközvetítés elmélete és gyakorlata” című nemzetközi konferencia, „A nemzeti kultúra és a magyar nyelv ügye a felvilágosodás- és reformkori magyar sajtóban” című előadás, Szeged, SZTE JGYPK, 2006. március 6-8.

– „Állam és nemzet a 19-20. században” című konferencia, „Széchenyi István és a Jelenkor” című előadás, Debrecen, Debreceni Egyetem Történelem Intézet, 2006. március 31.-április 1.

– „Új utakon a Pedagógusképző Kar. SZTE JGYPK Tudományos és Művészeti Műhelyei” című konferencia, „Széchenyi István politikai programja a Jelenkor 1832-34-es évfolyamaiban” című előadás, Szeged, SZTE JGYPK, 2007. április 10.

– „Oktatás és képzés a tudásalapú közösségfejlesztés szolgálatában” című nemzetközi Konferencia, Szabadka, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, 2007. május 25.

– „Tradíció és modernizáció Európában a XVIII-XX. században” című nemzetközi tudományos konferencia, „A modernizáció kérdései és útjai a felvilágosodás-kori magyar politikai sajtóban” című előadás, Debrecen, Debreceni Egyetem BTK Történelmi Intézete, 2007. november 15-16.

– „SZ.E.M. Századokról, emberekről mindenkinek” című tudományos előadássorozat,  „Tömegmédiumok szerepe a totalitárius rendszerekben” című előadás, Szeged, SZTE JGYPK, 2009. április 23.

„Aktív és felelős állampolgárság – demokrácia – szabadság” című konferencia, „A demokratikus értékeket támogató képzés lehetőségei és tapasztalatai” című előadás, Budapest, OFI – Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, 2009. június 5.

– „Az identitás szemiotikája” című konferencia a Magyar Szemiotikai Társaság, a Szegedi Tudományegyetem JGYPK Felnőttképzési Intézetének Identitáskutató Műhelye és az SZTE JGYPK Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék Új demokráciák és a humán kommunikáció kutatócsoportja szervezésében. „A nemzeti identitás megújításának útkeresései a felvilágosodás és reformkori magyar sajtóban” című előadás, Szeged, SZTE JGYPK, 2011. május 6.

– „V. Nyíregyházi Doktorandusz Konferencia – Humántudományok szekció” a Nyíregyházi Főiskola és a Debreceni Egyetem szervezésében. A Jelenkor, mint Széchenyi István civilizátori és politikai kezdeményezéseinek támasza” című előadás, Nyíregyháza, 2011. december 7.

– „Politika, társadalom, intézményrendszer” - Fiatal történészek nemzetközi szimpóziuma az ELTE BTK szervezésében. A magyar nyelv ügye a Jelenkorban - Széchenyi István politikai programjának szolgálatában” című előadás, Budapest, 2012. február 17.

– „Több nemzetiségű államok keletkezése és felbomlása Közép-Európában”. Tudományos konferencia sorozat történészeknek, geográfusoknak, regionalistáknak és közgazdászoknak, a Közép-Európai Közlemények szervezésében. „A Jelenkor és Társalkodó a nemzeti identitás és a polgári átalakulás szolgálatában az 1830-as években” című előadás, Szeged, 2012. március 3.

– „Múlt nélkül nincs jövő! Egyén és közösség történelmi távlatban”. Tudományos konferencia a Debreceni Egyetem BTK Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola szervezésében, „Széchenyi István politikai programja a Jelenkor tükrében - a nemzeti identitás és a polgári átalakulás szolgálatában az 1830-as években” című előadás, Debrecen, 2012. november 16.

– „Kanizsai Nyári Egyetem” a Délvidék Kutatóközpont szervezésében, „Sajtó és cenzúra a 18-19. századi Magyarországon” című előadás, Magyarkanizsa, 2013. július 5. 

– „A csoportidentitás szemiotikája” című tudományos konferencia a Magyar Szemiotikai Társaság, a Szegedi Tudományegyetem JGYPK Felnőttképzési Intézetének Identitáskutató Műhelye és az SZTE JGYPK Alkalmazott Nyelvészeti Tanszék szervezésében, „A reformkori politikai sajtó a nemzeti identitás és a polgári átalakulás szolgálatában az 1830-as években  ̶  Széchenyi István politikai programja a Jelenkor tükrében” című előadás, Szeged, 2013. november 15.

– „Információ és társadalom” című tudományos konferencia a Nyíregyházi Főiskola Történettudományi és Filozófia Intézetének szervezésében, „Sajtó és cenzúra a 18-19. századi Magyarországon” című előadás, Nyíregyháza, 2013. november 21-22.

– „Fejezetek a Délvidék történetéből. Magyar-szerb kapcsolatok – Közös múlt és közös jövő” című nemzetközi történettudományi és művelődéstörténeti konferencia a Délvidék Kutató Központ, a Délvidéki Szemle folyóirat, a Magyar-Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság Magyar Tagozata, a SZAB Délvidék Kutatóközpont Munkabizottsága, a SZTE BTK Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszéke és az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar szervezésében, „II. József délvidéki törökellenes háborújának interpretációja és elhelyezése a Magyar Kurír 1789-es évfolyamának témahálójában” című előadás, Szeged, 2014. január 23.

– „Magyarország története a kora újkortól a legújabb korig" című tudományos konferencia a Szegedi Tudományegyetem BTK Történettudományi Doktori Iskola szervezésében, „II. József délvidéki törökellenes háborújának interpretációja és elhelyezése a Magyar Kurír 1789-es évfolyamának témahálójában” című előadás, Szeged, 2014. április 25.

– „Irodalom – nyelv – identitás” című tudományos konferencia, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága (Anyanyelvi Konferencia) szervezésében, Pomogáts Béla 80. születésnapja alkalmából, „A nemzeti identitás útkeresései a felvilágosodás és a reformkori magyar sajtóban” című előadás, Budapest, ELTE BTK, 2014. november 3. 

– „A múlt örökségei – a jelen lehetőségei” című tudományos konferencia, MTA SZAB Állampolgári Kompetenciák Munkabizottság szervezésében, „Értékteremtés, modernizáció és haladás: A magyar nyelv, a magyar kultúra és a magyar tudomány ügyének interpretációi a reformkori sajtóban” című előadás, Szeged, SZAB Székház, 2014. november 13.

"Népek tavasza. Konferencia az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójának tiszteletére" című tudományos konferencia az MTA Veszprémi Akadémiai Bizottság és a Laczkó Dezső Múzeum szervezésében, "A Jelenkor című reformkori hírlap a nemzeti identitás szolgálatában"  című előadás, Veszprém, VEAB Székház, 2018. április 25.

"Sajtó és irodalom a többnyelvű Magyarországon 1770-1820" című nemzetközi konferencia az MTA BTK Nyugat-magyarországi irodalom 1770-1820 Lendület Kutatócsoport szervezésében, "Szacsvay Sándor alvilági dialógusai mint politikai publicisztikák a Magyar Kurír 1789-es évfolyamában" című előadás, Pannonhalma, 2018. április 26.

"Węgiersko--polska droga do walk o niepodległość w 1848-1849 – ojczyzna, język, tożsamość narodowa." Międzynarodowa Konferencja Naukowa. "A Jelenkor című reformkori hírlap a nemzeti identitás, a modernizáció és a polgári átalakulás szolgálatában (1832-1839)." Warszawa, 29-30 listopada 2018. Uniwersytet Warszavszki.

– "XIV. Több nemzetiségű államoktól napjaink geopolitikájáig. Trianon 102." című konferencia a Virtuális Intézet Közép-Európa Kutatására szervezésében, "A sajtó helyzete a Délvidéken a Trianon előtti évtizedben" című előadás, Szeged, 2022. május 20.  

 

 


Készíts ingyenes honlapot Webnode